Porckorongsérv tünetei és kezelése

Sokak számára ismerős lehet az a pár másodperces dilemma, amikor leejtünk valamit és háromszor is meggondoljuk, hogy lehajoljunk-e érte, vagy megkérjünk inkább valakit, hogy vegye fel nekünk. A derékból indított, hirtelen mozdulatoknak, ugyanis lehetnek nagyon kellemetlen következményei is, főleg, ha már porckorongsérvünk van.

A derék- illetve a gerincoszlop mentén előforduló fájdalmak a 30-as korosztályt is érinthetik már, de az 50-es éveikben járók körében ugrásszerűen megszaporodnak. Ráadásul a porckorongsérv akár évekig is tünetmentes lehet, mire egyáltalán jelentkezik a fájdalom, ami sok esetben mozgásukban is korlátozza az érintetteket. 
Az ágyéki gerincsérv előfordulása a 25-50 éves korosztálynál a leggyakoribb. Az esetek közel 90%-ban a kisugárzó fájdalmat az ágyéki porckorongsérv okozza. A kisugárzó fájdalom tünet előfordulási gyakorisága 2-43% közötti a teljes lakosságban. 

A porckorong szerepe

Az emberi gerinc összesen 33-35 csigolyából álló S-alakú oszlop, mely a törzsünk vázát adja. Ez a váz a csigolyáknak köszönhetően lesz stabil, míg a közöttük lévő porckorongok biztosítják a gerincünk rugalmasságát, megfelelő hajlékonyságát. A porckorongok egy rostos gyűrűből és az ebben körbezárt zselés, vagy kocsonyás anyagból állnak. Nagyon fontos szerep hárul ezekre a korong alakú “lökhárítókra”, ugyanis ezek biztosítják a csigolyák épségét, mivel mozgás közben elnyelik a csigolyák közti rezgéseket.

Ha bármilyen okból a csigolyák egyoldalúan nyomják össze a porckorongot, akkor egy idő után a zselés mag, engedve a nyomásnak, kitüremkedik, fájdalmat is okozó sérv formájában.

A porckorongsérv lassan alakul ki

Sokan abban a tévhitben vannak, hogy a derékfájás, esetleg maga a porckorongsérv is, annak a bizonyos hirtelen mozdulatnak (legyen az hajolás, emelés, vagy felülés) az eredménye, amikor a legnagyobb, szinte bénító fájdalom lecsapott. Ez igazából csak az utolsó csepp a pohárban, hiszen a sérv kialakulását egy hosszabb folyamat előzi meg, de persze vannak hajlamosító tényezők::

  • A leginkább érintett korosztály a 25-45 évesek tábora
  • A gerincünket érintő tengelyirányú terhelés (jelentős túlsúly, vagy folyamatos emelgetés) koptatja a porckorongot
  • Amennyiben a mélyhátizom edzetlen, nem tudja a gerincet kellőképpen megtartani, tehermentesíteni, így minden feladat a csigolyákra és a porckorongra hárul
  • Állandó ülőmunka esetén, a rosszul beállított szék, a nem szemmagasságban lévő monitor okozhatnak gerincsérvet, akár a derék-, vagy a nyaki részen. 
  • Gerincferdülés, vagy friss anyukák esetében a babák egy oldalon történő hordozása is komoly problémákat, évekkel később akár porckorongsérvet is okozhat

“Csak” derékfájás vagy ez már porckorongsérv?

A porckorongsérv leggyakrabban a deréktájon vagy a mozgékony nyaki szakaszon jelentkezhet, így a tünetek is eltérőek lehetnek, de általánosságban elmondható, hogy a porckorongsérv éles, hevesen fellépő fájdalommal jelentkezik. 
Az ágyéki szakaszon kialakult porckorongsérv jellemző tünetei:

  • derékfájás (lumbágó)
  • kisugárzó fájdalom a farcsontok, a forgó, illetve az alsó végtagok irányába
  • tartási rendellenességek
  • izomfájdalmak
  • izomgyengeség
  • zsibbadás, érzészavar
  • széklet/vizelet indítási vagy tartási zavar

A nyaki porckorongsérv okozta fájdalom pedig a karokba sugárzik ki, jellemző tünetei még a szédülés, tarkótól fejtetőre sugárzó fájdalom, zsibbadás, érzészavar vagy érzéketlenség a felső végtagok egyes területein és a kezek ügyetlensége.

Kezdetben a hirtelen fellépő fájdalom idővel enyhülhet, de szinte biztos, hogy vissza-visszatér majd, egyre erősebb formában. Azonnal forduljunk orvoshoz, ha a fájdalom mozgásban korlátoz bennünket és ha a porckorongsérv vizelet- vagy székletürítési problémákat is okoz.

Diagnózis és kezelés

A porckorongsérv megléte képalkotó eljárásokkal állapítható meg (RTG, CT, MRI), de ennél a betegségnél elhagyhatatlan az anamnézis figyelembevétele is, illetve egy szakorvos által végzett fizikális vizsgálat is elengedhetetlen a kórkép felállításában.

A megelőzés ennek a betegségnek az esetében is kiemelten fontos: a rendszeres és megfelelő mozgásforma, a helyes testtartás, az ideális testsúly, a kiegyensúlyozott táplálkozás és életmód.

Az elsődleges feladat minden esetben a fájdalom enyhítése, és a gyulladás csökkentése, hogy az érdemi gerinctornát, fizioterápiát el lehessen kezdeni. Ez minden esetben egyénre szabottan történik, a mindenkori fizikai állapot maximális figyelembevételével.
A gyógytorna mellett válasszunk elsősorban ízületkímélő mozgásformákat: az úszás, vagy a jóga bátran űzhető, illetve olyan sportok, amelyekkel a hasizomzat és a gerincmenti mély hátizomzat erősödik. Fontos, hogy a hétköznapi tevékenységeink során is maximális figyelmet fordítsunk testtartásunkra, mozgásunkra: akár ülés, hajolás, vagy emelés közben is. Az egészséges táplálkozás pedig kalciumban és D-vitaminban gazdag ételeket is jelent, amelyek kiemelten fontos szerepet játszanak a kor előrehaladtával, és késleltethetik a csontritkulás kialakulását is.
Ha műtétre kerülne sor, azt követően is lehet, kell gyógytornázni, hiszen a cél a helyes testtartás megtalálása, a mélyizomzat erősítése, hogy újra korlátok nélkül élhessük a hétköznapokat.


FORRÁS:

https://www.beres.hu/beres/magazin/beres_egeszseg_magazin_2011._osztel/#page/19

https://medicoverkorhaz.hu/egeszseg-a-z/mit-kell-tudni-a-porckorongservrol

https://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/porckorongserv_gerincserv/385?autorefreshed=1

https://ogk.hu/gerincbetegsegek/porckorongserv/

https://www.webbeteg.hu/cikkek/mozgasszervi_betegseg/1027/a-porckorongserv-tunetei

https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/mozgasszervi-betegsegek/porckorongserv-valoban-jot-tesz-a-mozgas/hvpn92c

https://gerinces.hu/kezeles/gyogytorna/gyogytorna-porckorongserv/

https://www.fajdalomkozpont.hu/gerincserv

https://www.webbeteg.hu/cikkek/mozgasszervi_betegseg/23316/a-porckorongserv-eletmod-kezelese-es-a-megelozes-lehetosegei

Kapcsolódó cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön a legfrissebb tartalmakról!

Az alábbi mezők kitöltése kötelező.

A Béres Gyógyszergyár Zrt. az űrlapon megadott információkat használja fel, hogy kapcsolatba lépjen Önnel. Kérjük, ossza meg velünk, hogy milyen módon szeretne hallani felőlünk:

×